hétfő, 18 január 2021 07:59

Beköltöztünk a buborékba

Vasárnap a szokottnál korábban keltünk, hiszen még reggel 6 óra előtt indult a busz a reptérre, megkezdődött az Európa Kupa kaland. Hajnalban friss hó fogadott minket, buszra szálltunk, majd felkészülve mindenre, a repülőtéren becsekkoltunk és vártuk, hogy magasba emelkedjen az Airbus. Ez ugyan a tervezettnél körülbelül 20 perccel később szállt fel a gép, de Isztambulba, két időzónát átszelve, még így is valamivel előbb érkezett, mint menetrend szerint kellett volna.

A jelenlegi helyzetben nem olyan intenzív a légi közlekedés, mint mondjuk egy évvel ezelőtt, így következett egy nagyjából 5 órás várakozás, hogy tovább induljunk Hatayba. A várakozás vége felé megérkezett csoportellenfelünk, a Szpartak Moszkva csapata is, velük egy gépen utaztunk Isztambulból Hatayba, ahová helyi idő szerint este fél 9 körül érkezett meg a repülőnk. A házigazda Hatay értelem szerűen nem utazott, míg a csoport másik török tagja busszal utazott, hiszen Adana nem túl messze található Hataytól.

A reptérről a szállodába mentünk, ahol kisebb várakozást követően beköltöztünk a buborékba. Innen a csoportkör lezárásáig már csak edzésre és mérkőzésre mehetünk ki, de ez minden csapatra, még a hazaiakra is vonatkozik, és így belegondolva, talán nekik a legrosszabb, mert ők bár otthon vannak, mégsem lehetnek úgy otthon ahogy megszokták.

Hosszú volt a nap, sok-sok kilométerrel, de célba értünk és kezdetét vette az Európa Kupa, melynek első mérkőzését kedden játsszuk majd. A mérkőzésekről YouTube élő közvetítés is lesz, illetve mi is beszámolunk majd az eredmények alakulásáról, valamint arról, hogyan telnek napjaink a buborékban.

 

Read 569 times

The Joomla! name is used under a limited license from Open Source Matters in the United States and other countries. LTheme.com is not affiliated with or endorsed by Open Source Matters or the Joomla! Project.

Designed by LTheme.com - Powered by Joomla!

Copyright © 2013 LTheme.com. All rights reserved. Many features demonstrated on this website are available only in template.

All stock photos used on this template demo site are only for demo purposes and not included in the template package.

Search