Múlt héten végre megszereztük első győzelmünket, így jobb, vidámabb hangulatban készülhettünk a héten. Újabb fontos mérkőzés vár ránk, egy újabb alsóházi rangadó, ahol előzetesen nehéz megjósolni, mi lesz majd a vasárnapi forgatókönyv.
A BKG mellett szól, hogy hazai pályán játszanak majd, illetve hogy motiváltak lesznek, hiszen első győzelmük megszerzése a céljuk, bár ugyanez egyben nyomást is helyez rájuk.
Ezzel szemben mi ugyan idegenben játszunk, de a múlt heti győzelem után talán már kevésbé leszünk görcsösek, és felszabadultabban, jobb hangulatban és talán magabiztosabban léphetünk pályára.
Hogy pontosan miként alakul a mérkőzés, akár a helyszínen is megnézhetik szurkolóink, vasárnap este 18 órától.