Kár volt azért az első negyedért

VBW CEKK Cegléd - ACS Sepsi-SIC 61-91 (8-28, 20-21, 18-25, 15-17)

Első hazai felkészülési mérkőzésünk előtt ismét csatlakozott csapatunkhoz Jovana Popovic és tovább javult Ketia Swanier szeme, így a korábbiaknál bizakodóbban készülhettünk a román bajnok Sepsi elleni találkozóra. Az első negyedben azonban továbbra sem azt játszották a lányok védekezésben, amit Peter Jankovic kért tőlük, és ez sajnos az eredményen is meglátszott.
A második negyedre sikerült rendezni a sorokat és már meccsben tudtunk lenni a vendégekkel, de nem tudtunk faragni a hátrányból. Erre csak a harmadik negyed elején volt esélyünk, akkor csökkent a különbség, de amint cseréltünk, megtört a lendület és tovább növelte előnyét a vendég csapat, és ugyan voltak jó periódusaink a záró negyedben is, már nem sikerült változtatni az összképen.
Nem fugjuk megtudni, mi lett volna, ha az első negyedben is kevesebbet hibázunk a védekezésben, de némi bizakodásra adhat okot, hogy már voltak 4-5 perces jobb periódusok, amikor összeállt a pályán lévő ötös, illetve Jovana Popovic is napról napra jobban beépül a csapat tervezett játékrendszerébe és összeszokik az új társakkal.

VBW CEKK Cegléd - ACS Sepsi-SIC 61-91 (8-28, 20-21, 18-25, 15-17)

VBW CEKK Cegléd: Sverrisdottir 13, Kobolák 8, Swanier 12, Lee 6, Révész B. Csere: Gorjanácz 2, Maksimovic 9, Filipowicz, Király, Popovic 11/3, Böröndy



TÁMOGATÓINK