Nyilatkozat

Hivatalos reakció Nagy-Bujdosó Nóra nyilatkozatai kapcsán

Nyilatkozat

A Gerje Sport Kft. Nagy-Bujdosó Nóra médiákban megjelenő nyilatkozataival kapcsolatban az alábbiakat kívánja reagálni:
- Nagy-Bujdosó Nóra 2017. 11. 20-án 16:45-kor - két nappal a soron következő Európa Kupa mérkőzés előtt - e-mailen egyoldalú szerződésbontást jelentett be a Gerje Sport Kft. felé.
- 2017.11.20-án 19:01-kor a Gerje Sport Kft. felszólította a játékost, hogy másnap hajnalban szíveskedjék felszállni az Európa Kupára utazó csapattal együtt a Bilbaóba tartó járatra. Ennek ellenére a játékos nem jelent meg a repülőtéren, ezzel a csapatát és edzőjét hátrányos és nehéz helyzetbe hozta.
- Annak érdekében, hogy ne érhesse a Gerje Sport Kft.-t az a vád, miszerint a szerződésben foglalt kötelezettségeit nem kívánja teljesíteni, - a játékos szerződése alapján adható fennmaradó ellenértéket ügyvédi letétbe helyezte.
- Amennyiben Nagy-Bujdosó Nóra az általa 2017. április 24-én - 2017/18-as szezonra vonatkozó - felvett előleggel, továbbá a 2017. szeptember 20-án utólagos elszámolásra átvett összeggel is elszámol, és a szerződésben foglaltakat teljesíti, a letétbe helyezett összeg kifizetését a Letéteményes ügyvéd engedélyezi.

Nagy-Bujdosó Nóra egyoldalú szerződésbontását indokolatlannak és jogszerűtlennek tartjuk, ezért megtesszük a megfelelő jogi lépéseket az ügyben.

A bírósági döntésig, vagy megállapodásig további nyilatkozatot nem kívánunk tenni, mivel ez nem szolgálja a kosárlabda sport érdekeit.

Gerje Sport Kft.



TÁMOGATÓINK